Névnapi köszöntő

 
 
Szórakozás/Fun
 
Barátaim/My friends
 
Képtárak/Gallerys
 
Linkek/Links
 
Egyéb/Other
 
Shaun főző stúdió 2. rész

Ma úgy készítünk finomságokat, hogy mindössze néhány mindennapi hozzávalónk van ebben a ládában. Kezdjük is el!

Besamelles rákfilé mustáros áfonyamártásban

Először is fogjunk egy serpenyőt, és tegyük bele a rákfilét, majd öntsük fel fehérborral! Közepes lángon várujk meg, amíg a rákfilé fel nem issza a fehérbort! Ha ezt megtette, kapassuk meg egy kis vajban, majd vegyük le a tűzhelyről, és öntsünk rá 20 dkg áfonyát! Úgyeljünk rá, hogy ne dzsemm, hanem darabos áfonya legyen! Amíg az áfonya megpuhul a forró rákon, addig vegyük elő a mustárt, és keverjül el egy kis vajas tejföllel egészen addig, amíg olyan krémes nem lesz, hogy csak na! Amikor ezzel is megvagyunk készítsül el a besamelt! Ezt öntsük rá az áfonyás boros rákra, és tegyük vissza olyan 2 órára sülni! Ha ezzel is megvagyunk, már csak ki kell vinni egy párat a tányérra, és mellétenni a mustáros krémet. Jó étvágyat!

És most nézzük mi volt a ládában!

3 szelet rákfilé
25 dkg áfonya
1 üveg mustár
1 kocka vaj
1 üveg vörösbor
1 doboz tejföl
21 dkg liszt
fél liter tej
egy kész tál besameles rákfilé mustáros áfonyamártással (amelyet a végén megmutattunk)

Mindössze ennyi kellett egy ilyen fenséges lakomához. Tartsanak velünk legközelebb is!


 
Standby

Jelentése: az oldal pillanatnyilag nem frissül

Ajánlott felbontás: 1024 × 768

 
Login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazz!/Vote!

Mindenki csak egyszer szavazzon!

Szűnjön meg az oldal?


Igen (6 / 22%)
Nem (21 / 78%)

Szavazatok száma: 27

Létrehozás időpontja:
2007-01-22 17:28:26

Szavazás lezárva:
2007-07-03 00:50:05


Lezárt szavazások
 
Mérföldkő/Milestone

Kételyek az új Microsoft zenelejáttszó körül

Az első hírek szerint nem indult valami fényesen a Zune története, írta meg a Cnet. Néhány boltba még meg sem érkeztek az első szállítmányok, máshol a raktárakban már hegyekben állnak a harminc gigabájtos lejátszók, de csak a hét közepén kezdik meg forgalmazást. Ezzel együtt közel harmincezer üzletben indították útjára a lejátszót, így a Zune-é lett a cég történetének legerősebb hardveres startja. Az eladásokat tekintve azonban már nem olyan szép a történet. Az üzletek szerint a nyitónap délelőttjén átlagosan 10-15 érdeklődő volt. A legtöbben a barna modellt keresték, a fehér és a fekete modellek után kisebb volt az érdeklődés(...)

Bővebben: Index

Meghalt Puskás Ferenc

Az Aranycsapat legendás kapitánya 79 éves korában meghalt. A futball-legendát az elmúlt hat évben a Kútvölgyi Kórházban kezelték, szeptember közepe óta az intenzív osztályon ápolták.

Bővebben: Index

 
Vírus les/Virus watch

http://www.virus-buster.com/hu/

 
Naptár/Calendar
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottság/Viewed
Indulás: 2004-05-14
 
Jogi blabla :)

Jogok, védelmek, infók 


A honlapon található személyes képanyag (a "Shaun photography ã" védjeggyel ellátott képek) engedély nélküli duplikálása, idegen kézbe való továbbítása, és más célra való felhasználása TILOS. A honlapot 1024x768-as felbontással ajánlott megtekinteni. 

Elérhetőségem: papirkosar@hotmail.com


(katt: visssza a hírekhez)
 
4 AAAA co.
Darts Mole co.
Minden jog fenntartva ã
Budapest,  2004

 
Design center
hitetlenhomepage
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!